Rolunk Rolunk Rolunk Rolunk Rolunk Rolunk Rolunk
Címlap >> Aktuális >> Együttműködésben a magyar borászatért és hajózásért




Együttműködésben a magyar borászatért és hajózásért

Uniós szerepvállalás a hazai értékek megőrzéséért

Kivételes mértékű uniós forrást fordíthat 2010-ben történeti emlékek megóvására és rekonstruálására, valamint a turizmus és a bor kapcsolatának erősítésére egy kooperációban megvalósuló projekt. A neszmélyi központú Zoltán Gőzös Alapítvány és Hilltop Bor Kft. közös munkával, közel 350 millió forintos uniós támogatással olyan fejlesztésekbe kezdhet, amelyek kiemelkedő turisztikai és történelmi jelentőséggel bírnak Magyarországon - derült ki a projektbemutató sajtótájékoztatón, a Kossuth-Múzeumhajón.


A KDOP 2.1.1/C. pályázat keretében elnyert több százmilliós uniós forrás ezúttal lehetőséget teremt a magyar hajózás és borászat számára, hogy egy 2010. augusztus végén záródó projekt keretein belül felújítsa muzeális értékű hajóit, emellett pedig gondoskodjon a régió turisztikai fellendítéséről is.


A keddi sajtótájékoztatón, a neszmélyi Zoltán Gőzös Alapítvány kurátora, Stankovics András előadásában kifejtette, hogy történelmi hajóik újjáépítése technikatörténeti kuriózumnak számítanak, hiszen a pályázati projekttel a magyar hajózás történetének legnagyobb vállalkozása indulhatott be. 108 millió forintból épülhet újjá a világon is egyedülálló értékeket képviselő LAJTA monitor, de a legidősebb magyar gőzhajó, a ZOLTÁN Gőzös, amit az 1870-es években még Deák Ferenc is láthatott, valamint az egyetlen példányban megmaradt NESZMÉLY Gőzös korhű formája is hamarosan elkészül. A Zoltán Gőzös Alapítvány terveinek része a neszmélyi Szent Ilona kikötő újjáépítése is, így ezekkel a partrendezési munkálatokkal és játszótér kialakításával méltó környezetükbe kerülhetnek az alapítvány hatalmas eszmei értéket hordozó hajói is.


A helyi összefogásban létrejött projekt másik szereplője, a borturizmus felelőseként,  a világszínvonalú Hilltop Borászat leányvállalataként működő, neszmélyi Hilltop Bor Kft. A cég szerepvállalását Kamocsay Ákos, főborász ismertette, ami a magyar borkultúra felvirágoztatásától, a minőségi magyar borok megismertetésétől egészen a neszmélyi természeti értékek megóvásáig terjed ki. A Hilltop Bor Kft. az „Integrált turisztikai attrakció-fejlesztés Neszmélyen a bor és a hajózás jegyében” elnevezésű pályázatban a leghosszabb dunai látkép biztosításáért kilátófejlesztést, egy szabadtéri rendezvényhelyszín, illetve egy kóstoltató pince kialakítását és egy 800 nm2-es rendezvénysátor felépítését tervezi augusztusig.





 

 

 

 

 

MEGOSZTÁS:

Uniós törvény vet véget a késlekedő kifizetéseknek

Idén már több cég dőlt be, mint 2008-ban összesen

Végnapjait éli az euróövezet?

Nőtt a közbeszerzések száma

Az uniós pénzeket kockáztatja Magyarország?

KKV-k: olcsó megoldás lehet a kockázati tőke

Jövő nyáron dőlhetnek hátra a cégvezetők

Csökkent a beruházások mértéke

Kkv-k, figyelem! Jó sietni a forrásokért

Működési rendszerelemzés DFT-Hungária 2010

Ötvenezer céget töröltek a válság alatt

Ősszel születhet döntés az EU-s pályáztatás ügyében

Vihar az óriások között: a 100 legnagyobb magyar

Spóroljon az ismeretlen adókedvezményekkel!

5 év alatt közel 4 milliárd forint uniós támogatást használtunk fel

Az IMF nélkül leminősítik Magyarországot?

Az uniós statisztikák nehéz idők eljövetelét vetítik előre

A legkockázatosabb iparágak

Mondták, hogy jön a válság - de nem elég hangosan

Felmérés: még legalább egy évig tarthat a válság

Van jövője az eurónak?

Még mindig válság van az irodapiacon

Tőkeiránytű: hol a legjobb a cégének?

Többeknek lesznek elérhetőek az uniós források

 Archív »

 


Elérhetőség  /  Impresszum  /  Kiemelt médiapartnerek  /  Kiemelt partnerek  /  Nagyrabecsült konkurencia  /  Cégelemzések  /  Képzési Helyszínek  /  Honlaptérkép
Állashirdetések  /  Jogi Nyilatkozat  /  Adatvédelmi nyilatkozat  /  Kötelező olvasmányok  /  Cégadatok  /  Publikációk