Rolunk Rolunk Rolunk Rolunk Rolunk Rolunk Rolunk
Címlap >> Aktuális >> Felnőttképzés: tízből négy felnőtt akar továbbtanulni




Felnőttképzés: tízből négy felnőtt akar továbbtanulni

Az emberek nagyobbik fele (54 százaléka) úgy gondolja, hogy a folyamatos képzés, az élethosszig tartó tanulás biztosítja a munkaerő-piaci érvényesülést, de azok aránya is számottevő (41 százalék), akik szerint a boldogulás inkább a jó kapcsolatokon múlik – derül ki a Szonda Ipsos 2010. februári, a hazai felnőtt népességet reprezentáló telefonos közvélemény-kutatásából.


Az emberek közel kétharmadának vannak tanulási tervei, s ezek között legnagyobb súllyal – tízből négy-négy felnőttnél – a szakmai tudás elmélyítése és a nyelvismeret bővítése szerepel. Minden ötödik polgár valami újba is belekezdene, szeretne egy (másik) szakmát vagy nyelvet elsajátítani. Az érettségi és a diploma megszerzése az ezekkel nem rendelkező felnőttek 10-15 százaléka számára számít vonzó lehetőségnek.

A meglévő nyelvtudás elmélyítésének igénye minden rétegben megfigyelhető, de az átlagosnál sokkal nagyobb ez a vágy az érettségizettekben és a diplomásokban (51, illetve 56 százalék), valamint a fiatalok körében (62 százalék). Új nyelv tanulásának szándéka viszont a 60 év felettiek között alig észlelhető, mindössze 2 százalékuk tervez ilyent.

Az állami oktatási rendszer nyújtotta lehetőségeket, az érettségi és diploma megszerzését viszonylag kevesen tervezik a következő években. A középfokú végzettséggel nem rendelkezők közül csak 14 százaléknyian akarnak érettségizni. A felsőfokú oklevél az érintettek mindössze 9 százalékának vágyai között szerepel.

forrás: metropol.hu

 

 

 

 

 

MEGOSZTÁS:

Uniós törvény vet véget a késlekedő kifizetéseknek

Idén már több cég dőlt be, mint 2008-ban összesen

Végnapjait éli az euróövezet?

Nőtt a közbeszerzések száma

Az uniós pénzeket kockáztatja Magyarország?

KKV-k: olcsó megoldás lehet a kockázati tőke

Jövő nyáron dőlhetnek hátra a cégvezetők

Csökkent a beruházások mértéke

Kkv-k, figyelem! Jó sietni a forrásokért

Működési rendszerelemzés DFT-Hungária 2010

Ötvenezer céget töröltek a válság alatt

Ősszel születhet döntés az EU-s pályáztatás ügyében

Vihar az óriások között: a 100 legnagyobb magyar

Spóroljon az ismeretlen adókedvezményekkel!

5 év alatt közel 4 milliárd forint uniós támogatást használtunk fel

Az IMF nélkül leminősítik Magyarországot?

Az uniós statisztikák nehéz idők eljövetelét vetítik előre

A legkockázatosabb iparágak

Mondták, hogy jön a válság - de nem elég hangosan

Felmérés: még legalább egy évig tarthat a válság

Van jövője az eurónak?

Még mindig válság van az irodapiacon

Tőkeiránytű: hol a legjobb a cégének?

Többeknek lesznek elérhetőek az uniós források

 Archív »

 


Elérhetőség  /  Impresszum  /  Kiemelt médiapartnerek  /  Kiemelt partnerek  /  Nagyrabecsült konkurencia  /  Cégelemzések  /  Képzési Helyszínek  /  Honlaptérkép
Állashirdetések  /  Jogi Nyilatkozat  /  Adatvédelmi nyilatkozat  /  Kötelező olvasmányok  /  Cégadatok  /  Publikációk